Forever Alone

Mit mondanál

Mit mondanál,

ha most kezedbe tenném két kezem,

tekintetemből sütne az érzelem,

s csókra várón lehunynám a szemem?

Mit mondanál,

ha fejem a válladon nyugodna,

vagy ajkam kis pilleként csapongva

csókolna, és szerelmet susogna?

Mit mondanál,

ha éreznéd testemben a vágyat,

ami érintésed nyomán támad,

s tűzként ereimben szerteárad?

Mit mondanál,

ha szám szerelmesen súgná neved,

ha kitárnám feléd a szívemet,

s átadnám legféltettebb kincsemet?

Mondd, mit mondanál?

Pej Erika

Gondolj rám... 

Gondolj rám este,
mikor a Hold sápadt teste virít fent az égen,
s a csillagtenger oly lágyan, oly szépen
betakar selymével...
téged ott,
engem itt,
s bennem a hit, hogy lesz megint egy éj,
mikor kettõnket takar be az ég...

Gondolj rám reggel,
mikor a Nap álmosan felkel,
S melegével oldja a harmatot...
A pára felszáll, s elkap egy pillanatot,
Mikor felhő jár arra...belébújik, s elszáll arra...
hol várok rád.
S nyári záporként áztatja arcunkat,
neked ott,
nekem itt,
S bennem a hit, hogy lesz még harmat,
mely fürdeti ajkamat...

Gondolj rám...csak úgy...néha,
mert hiányzom neked, s a léha,
lusta napok lassan telnek nélkülem,
s vágysz arra, amire én is, szüntelen.
Rád, Kedves, a csókodra, s ölelő, édes karodra...
mely álmunkban is úgy kísért...
téged ott,
engem itt,
S bennem a hit, hogy lesz még közös álom,
S nem hiába vágyom rád...
Jössz majd, s csókol újra szád. 

Egyenes ösvényen

Szívemben a kicsi

metronóm üteme

zengi az ünnepet,

mint harangok zúgása,

tölti be lelkem a

szerelem, újra élem,

nemcsak elszenvedem

az életem.

Ütemre zeng bennem

az üzenet: veled,

csak veled....

Egyenes ösvényen

érkeztem meg.

Ajkad ígérete

Álmodni csak éjjel, hiszek benned

kis tarka virágok illata mellett

szoknyád fodrai röptében

álmodnom minek, hisz foghatlak éjjel

takarom süket világú énem

arcomról könnyek gördülnek

álmomban élek, eretnek évek leple

hazugság minden nap, éjjel

félig föld alatt, félek

álomtalan lettem, keser-édes világ

így hiszek benned, óh imám

elönti lelkem egy vágy

álmodni csak szépen, csillagos éjjel

öled selymes, forró ívében

vállamon ajkad igérete.

Hazudtam a szerelmet

sose magyarázták el

olyan csoki, azt hittem

nem habzsolni, érezni kell...

Nekem azt mondták nem vagy otthon

jó könyvemmel órákig elvagyok

nekem azt mondták várjak még kicsit

hajnalig úgyse történik semmi

Leszállt a hűvös éj, csillagok rajzait

még üres lapjaira húztam

édes jóslatot más kiolvassa

másik oldalára fordult az ég

felnéztem, egy lélek, nem több csak én

Az első sugár fölvágta kék paplanát

elvakított, mintha hozzám szállnál

azt súgtad, megérkeztem hozzád

becsuktam könyvem, mellém tettem

köztünk a távolság egyre csökkent

már dobogott, tegnap mire vágytam

ma már havazni fog tudod

csendben várlak

PIERRE DE RONSARD

ÖLELJ MEG, KEDVESEM... 

Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,

lehelj belém, tüzesítsd át e testet,

adj még ezer csókot és még tízezret;

a szerelem nem számol s mindig szomjas.

Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,

ne kíméld, úgyis megfakul maholnap,

s az Alvilág sápadt ködébe olvad,

hol porrá válik, többé sem lesz.

Szorítsd körém öled piros rózsáját,

amíg mézédes, szédült vonaglásunk,

a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;

s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;

csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunk

a kurta napnak s rövid éjszakának.

(Fordította: Faludy György)

Megkövesedett világ

Tudod mi a fáj

bárhová, úgy futottál

csillogott a nap

a lombok alatt csókoltál

kezedben egy fűszál

mosolyod mögötte

úgy futottál

összeolvadt táj

színes csíkok

ma minden olyan más

hideg a márvány

vérerekkel teli

megkövesedett világ..

 Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:

csak lopott holmi lesz, mi rég miénk
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként
akié vagy, elvesz naponta tőlem
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid.
Heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád
mert úgy kezdjük mi egyre újra, 
hogy már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el.

Kíméletlenségemmel becsüllek én - 
olykor gyilkol a simogatás

Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek, 
mert igazságos bántást nem ismer az őszinteség. 
fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen, 
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon. 
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamban rohanó vérnek, 
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök, 
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások 
alattomos bujtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság. 
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én, 
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek, 
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából 
kemény életre trombitáljalak. 
Fogadom hogy gyűlölni is foglak, 
fogadom hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki, 
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést, 
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd, 
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hullt szeretők 
egykedvűsége képes. 
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el, 
hogy veled végre magammá lehessek, 
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek. Csak szeretlek

Otthon lennék benned..

Mondom! Otthon lennék benned..
Szerető, kedves bujaságod,
Illatos virágokkal teli kerted
kényelmében halkan ordítom:
Szerelmem  tornya égig ér majd!
s öröm sóhajom fölé repül,
hogy vágyakkal telve várjam,
míg
Ölelő karod csókjaiddal rámterül

Megállt az életem

Megállt az életem,
Az idő kattogása múló és végtelen
Itt belül lopva vánszorog,
Nyüszörgő kínja rám morog.

Édes szerelmes mosolyod,
igaznak gondolod.
De igaznak mondani fáj,
mert szíved vadászni jár.

Kinn hunyorgó csillagok,
Vagy kelő hold lobog
Szemem hunyva bár,
álomra hiába vár.

Megállt az életem,
sajgón, keserűn viselem.
Bús szívem csikorgón sokadik 
reményt keresve álmodik

Szeretlek

Mi kell az örök csodákból

kékre festett verses égből

aranyló meleg nyári fényből

adni csak részt adhatok

hamar, hamar sietni kell

nyomni a gázt, tekerni iziben

fogj közben, combod meleg

pedig a nap már nem süt be

mindent akarni oly balgaság

nem lesz más belőle, rabszolgaság

nézz pillanatra csak fel az égre

hogy változnak a felhők, szépek

jöjj közelebb, add kezed

homlokod, szemed tükre

Donna, igen ez a neved

hívjanak bárhogy, szeretlek...

Ady Endre: 
HÍVEN SOHASE SZERETTEM 


Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem. 

Ha esküdtem s majd meghaltam:
Legjobb asszonyom megcsaltam. 

Ha akartam, ha igértem,
Gonosz voltam tervben, vérben. 

Ha öleltem, ha csókoltam,
Borús komédiás voltam. 

Ha gondoltam a halálra,
Csalfán tettem, állva, várva. 

Ha valakinek esküdtem,
Esküszóból mit se hittem. 

Ha tébolyban elájultam,
Új nőben ébredtem, újban. 

Ha od'adtam testem, lelkem,
Kerestem és mit se leltem. 

Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.

Megszerzem a világ gyöngyét, tenyeremben őrizzem, melegítve

leporolom róla az időt, kirázom belőle a teret és lesz így lelkem

amit küldök kedvesemnek, láncra fűzve, nyakába 32. gyöngynek

minden szem, szó, szerelmes, minden szerelem egy gyöngy benne...

:-))

A legtitkosabb szavaimat szeretném elmondani Néked, de nincs bátorságom, mert félek, kikacagsz. 
Ez az, amiért magamon nevetek, és titkom roncsait gúnyba bújtatom. 
Félvállról veszem gyötrődésemet, mert félek, hogy különben Te tennél így.

A legigazibb szavaimat szeretném elmondani Néked, de nincs bátorságom, mert félek, hogy nem hinnél nekem. 
Ezért öltöztetem őket a hazugság köntösébe, és ezért mondom az ellenkezőjét annak, amit akartam. Nevetségesnek tüntetem fel gyötrelmemet, nehogy Te találd azt megcselekedni.

A legékesebb szavaimat szeretném elmondani Néked, de nincs bátorságom, mert félek, hogy nem fizetsz majd hasonló értékkel. 
Azért beszélek Veled keményen, és dicsekszem érzéketlen erősségemmel.
Megbántalak, mert attól félek, hogy sosem fogod megtudni, mi a szenvedés.

Vágyom hallgatagon ülni melletted, de nincs bátorságom, mert attól félek, hogy szívem kibuggyan az ajkamon. 
Ezért fecsegek és csevegek vidáman, és így rejtem szívem szavaim mögé.
Nyersen bánok gyötrelmemmel, mert félek, Te találnál így tenni.

Vágyom távozni oldalad mellől, de nincs bátorságom, mert félek, hogy felismered gyávaságomat.
Ezért tartom fejem oly magasra, és jövök vidáman hozzád. 
Szemed állandó villanásai örökké ébren tartják szenvedésemet.

Tegyél valamit velem

hajlasz valamerre

akkor is szólj ne hallgass

fákon a levél se tapad

elereszti mint hajnal

kezem-kezed ujjamról

szám-számról ajkam

hogy mondjam mennyire

kopogó cipők, istenem

ajtóm résnyi fényre

bármennyire is, elment...

Én vagyok alul

a csillagok felül

ölelem határtalan

rámborulnak

tudod ugye

most rólad beszélek

most téged érezlek

akkor ez a szerelem

szemedbe nézek

ahogy vált bennem

az éj sötétje fénybe

őrülten kérlek

szoríts magasba

húzz magadba

tépjem szanaszét

valóság szűk övét

én vagyok alul

csillagom felül

ritmusában lehull

izzadt karomba

adj egy keveset magadból

szomjazva kérem adakozz

viszem a fényerdőbe

ezüstös gyűrött lepedőre

vedd  szívdobbanásomat cserébe

legyen leheletem a takaród, 

ölelésem a hajnalod

hajam selymes álarcod

érintésem az ecseted

fess vele csak nekem

jövővásznunk erős

palettád a végtelen

fess velem életet.


(saját)

Huncut szavakkal

szemedben a válasszal

dzsin elvarázsol

érintem vállad

kezem combon megpihen

szádon szám üzen

Ha vulkán kitör

forró láva önti el

lelked partjait

    Barbara W kollins

                                    Magányos szerelem

Mint tűz lobogna benne lángja

De jéghideg a szerelem árnya.

Lobogna, ha lenne kinek

Ha nem lenne oly árva szívem.

Magányos az én árva szívem tája

Hideg szerelem neki oltára.

Hideg napsütést hoz az út

Itt már nekem nincs kiút.

Magányos szerelmet kaptam

Nincs ki, nyújtaná kezét

Hogy érezném melegét

Minden hideg áérny felé.